Az Európai Néppárt tagja lenne a Mindenki Magyarországa Néppárt
Márki-Zay Péter pártja jelentkezik az Európai Néppártba, ahonnan azonban a KDNP távol tarthatja. A hódmezővásárhelyi polgármester Brüsszelben uniós pénzekről is tárgyalt.
Márki-Zay Péter pártja jelentkezik az Európai Néppártba, ahonnan azonban a KDNP távol tarthatja. A hódmezővásárhelyi polgármester Brüsszelben uniós pénzekről is tárgyalt.
Nem kisebb ambícióval, mint a szénhidrogének kivezetésére vonatkozó menetrendről történő megállapodás tető alá hozásával indul útnak az EU klímatárgyaló delegációja az ENSZ idei klímacsúcsára, a Dubajban csütörtökön kezdődő COP28-ra.
A magyar külügyminiszter a NATO-ban azt mondta, hogy Ukrajna nem Európáért, hanem saját magáért harcol, és nincs helye a NATO-ban. A katonai szövetség főtitkára szerint azonban az ukrán NATO-tagság közelebb van, mint valaha.
Vera Jourová elmondása szerint még mindig nem kaptak a válaszokat az igazságügyi reformról szóló kérdésekre.
Még a régiós országok többségében is érdemben jobb a helyzet a magyarnál. HVG-ténytár.
A magyar biztos egyes képviselők szerint félrenéz, ha olyan országban sérülnek a demokrácia alapelvei, amely éppen csatlakozásra vár.
A külügyminiszter az EU folyamatos bírálata mellett kénytelen volt elismerni, hogy gyakran megdicsérik a minisztertársai a sportcipői miatt.
Közeleg az uniós jogalkotási ciklus vége, ami azt jelenti, hogy ezekben a hetekben nagyon sok jogszabályt fogadnak el. Mivel az Európai Parlament utolsó alkalommal majd áprilisban ül össze, legkésőbb addig valamennyi folyamatban lévő ügyben a végső, tagállamokkal is egyeztetett változatot be kell nyújtani. Kiemelt fontosságúak a klímavédelemmel kapcsolatos törvények.
A rendezvényt nem törölték, csak elhalasztották, bár azt senki nem tudja jelenleg megmondani, hogy mikorra.
Az Európai Parlament szerdai ülésnapján elfogadta az EU reformját érintő javaslataikat. Ezek a kezdeményezések az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat eredményeit tükrözik. A Fidesz szerint ezek a felvetések nem időszerűek.
Az Európai Parlamentben minden plenáris ülésen felszólal valamelyik tagállam állam- vagy kormányfője, a beszéd címe mindig ugyanaz: "Ez Európa". Bár már több évre tekint vissza ez a hagyomány, a magyar miniszterelnököt még egyszer sem kérték fel beszéd megtartására. Most Nyikolaj Denkov bolgár miniszterelnök volt soron, aki az EU egységéről beszélt.
Az Európai Parlament az Európai Bizottság és Tanács képviselőit hallgatta meg a Magyarország ellen jelenleg folyó jogállamisági eljárásokkal kapcsolatban. A parlamenti képviselők többségének álláspontja változatlan: Magyarországon nem történtek lényegi előre lepések a jogállamisággal kapcsolatban, és az EU-nak nem szabadna pénzt adnia a magyar kormánynak, még akkor sem, ha Orbán vétóval zsarol.
Pár nap alatt kategorikusan cáfolta az új nemzeti konzultáció egyik kérdéséhez fűzött állításokat az Európai Bizottság. A kormány állításával ellentétben uniós pénz nem jutott a Hamászhoz.
Pár nap, és lejár jelentkezési határidő a jövő évre kiírt Erasmus+ pályázatok benyújtására, Brüsszel feltételeit pedig Magyarország továbbra sem teljesítette. Az Európai Bizottság sem tudott pozitív hírekkel szolgálni az EUrologus érdeklődésére..
Az Európai Bizottság szóvivője kijelentette, hogy a magyar nemzeti konzultációban szereplő állítások teljességgel valótlanok, ugyanakkor Brüsszel nem tervezi ellenkampány indítását.
A legújabb nemzeti konzultációban a korábbinál is erőteljesebben jelenik meg a „Brüsszel”-re történő hivatkozás, amely lényegében értelmezhetetlen, csakúgy, mint eddig. A kormány ugyanis olyan döntésekről és kezdeményezésekről kér véleményt, amelyek a tagállamok közös döntésén alapulnak, nem az Európai Bizottságén. Gyorsértékelésünk a „kérdésekről".
Összesen tíz kötelezettségszegési eljárásban érintett Magyarország ebben a hónapban, ezek közül azonban négy esetében az Európai Bizottság az eljárás megszüntetéséről döntött.
A legtöbben Líbiából és Tunéziából próbálnak eljutni olyan uniós területekre mint Málta vagy Szicília szigete.
Az EU minisztereinek általános ügyekért felelős tanácsa újra megvitatta a Magyarországgal és Lengyelországgal szemben folytatott 7-es cikkely szerinti eljárást. A téma 2021 óta először van napirenden, és mind az EU-n belüli, mind az azon kívüli nyomás nő, hogy a tanács ne engedjen Magyarországnak, és a kormányzat politikai taktikázásának.